Magyar dzsihád

A blog célja az iszlám, illetve a hozzá köthető világ pozitív oldalának feltüntetése, valamint egy-egy érdekesebb tény közlése.

Blogajánló

Események

Ismeretterjesztés

Blogajánló - 51. hét

2009.12.23. 20:53 | Magyar dzsihád | Szólj hozzá!

Szemezgetés az év 51. hetének idevonatkozó blogbejegyzéseiből:

Címkék: ajánló blog.hu

Az iszlám terjedése

2009.12.20. 11:24 | Magyar dzsihád | Szólj hozzá!

A hagyomány szerint a mekkai Mohamed próféta 610-ben kapta első kinyilatkoztatását. 613-tól kezdte nyilvánosan hirdetni az iszlámot, 632-re pedig sikerült Arábia valamennyi törzsét legyőzni vagy megnyerni szövetségesnek, és egyesíteni az addig egymással marakodó arabokat. Azt még gyorsan tegyük hozzá, hogy önmagában a katonai erő ehhez kevés lett volna; az iszlám volt az, ami keretet adott az egyesüléshez. Az iszlám együtt terjedt az arab hódítással, a VIII. századra a birodalom már Spanyolországtól Észak-Afrikán át Indiáig és Kínáig terjedt.

Természetesen nem csak a hódítások mentén alakultak ki muszlim közösségek. Nagy szerepe volt a vallás terjedésében a kereskedelemnek és a népvándorlásoknak is. Kereskedőknek köszönhető az iszlám délkelet-ázsiai hódítása, míg a migrációra jó példa napjaink folyamata, az iszlám amerikai és európai terjeszkedése a bevándorlóknak köszönhetően.

Egy kis animáció vizuális típusoknak

A muszlimok közel kétharmada Indonéziában, Pakisztánban, Indiában, Bangladesben, Egyiptomban, Iránban és Törökországban él. Mára azonban minden negyedik ember az iszlámot követi, jóformán bárhol találhatunk muszlimot.

Címkék: demográfia

Tényleg annyira különböznénk?

2009.12.16. 22:11 | Magyar dzsihád | Szólj hozzá!

Az alábbi videó azt hiszem, többet ér bármennyi és bármilyen PR-nál:

 

Címkék: youtube

Ajánló

2009.12.14. 19:56 | Magyar dzsihád | Szólj hozzá!

Szemezgetés az elmúlt hét blog.hu-s bejegyzéseiből:

Címkék: ajánló blog.hu

Futás a békéért

2009.12.12. 22:50 | Magyar dzsihád | Szólj hozzá!

A Hong Kongban élő fülöp-szigeteki keresztény és muszlim fiatalok a "Run Fast 4 Peace in Mindanao" elnevezésű sportrendezvénnyel és az azt követő böjtöléssel kívánnak demonstrálni a mindanaoi erőszak ellen.

A szervezők szerint ez Mindanao imidzse...

A fülöp-szigeteki Mindanao szigetén már 1968 óta rendre fellángolnak a szeparatista mozgalmak, a helyzetet pedig rontja a helyi hatalmasságok közötti feszültség. Ez utóbbi vezetett a legutóbbi, majd' 60 emberéletet követő mészárláshoz.

A rendezvénnyel nem csak a szélesebb közvéleményt szeretnék megszólítani: a futást követő böjttel a saját bensejükben lakozó gonoszságot akarják még csírájában felismerni és rendre utasítani.

...pedig lehetne ez is a köztudatban.

Címkék: mindanao run fast 4 peace

süti beállítások módosítása